A gyertyafényben minden elsős sápadtnak tűnt. Egy alacsony fiúcska, aki a sor kellős közepén állt, még talán remegett is. Harrynek eszébe jutott, hogy annak idején milyen rémülten állt ott ő maga is, várva a titokzatos megmérettestetést, melynek során eldől, hogy ki melyik ház tagja lesz.
Az egész iskola visszafojtott lélegzettel várt. Aztán egyszer csak száj módjára kinyílt a vén fejfedő karimája melletti szakadés, és a Teszlek Süveg dalolni kezdett:

Hajdan, mikor új voltam még,
négy mágus összeállt,
a eldöntötték, létrehoznak
egy varázslótanodát,
hol az ifjak hallgathatják
oktatóik bölcs szavát,
s továbbadhatják a vének
tudásuknak legjavát.
Sokan mondták, nemes a cél,
melyért a Négy síkra száll;
nem hitték, hogy valaha is
rút viszály közéjük áll.
Mély barátság fűzte egybe
Griffendélt és Mardekárt;
jóban-rosszban összetartott
Hugrabug és Hollóhát.
De jaj, egyseégük víg napját
széthúzásnak bús éje
követte- és erről szól
a Teszlek Süveg meséje.
Szólt Mardekár: "Az jöjjön, ki
mágus szülők gyermeke."
Szólt Hollóhát: "Azt tanítsuk,
kinek éles az esze."
Szóét Griffendél: "Iskolánkba
bátor ifjak jöjjenek!"
Szólt Hugrabug: "Énelőttem
egyenlő minden gyerek."
Véleményük különbözött,
össze mégse vesztek.
Eldöntötték, mindannyian
felelősek lesznek
egy-egy házért, mely az övék:
így Mardekár, teszem azt,
magához hívhatott minden
tiszta vérűt és ravaszt.
Hollóhátnál az okosok
hasznát látták eszüknek;
bátor lelkű társaik meg
Griffendélhez kerültek.
Hugrabughoz ment a többi.
De akkoriban még
négy hű barát volt a négy ház,
szent volt a szövetség.
Sok-sok évig honolt a béke
köztük, s egyetértés;
Mígnem végül kapzsi becsvágy,
sima szó, kísértés
egymás ellen fordította
a négy büszke házat,
és közöttük féltékenység,
gyűlölködés támadt.
Egy ideig már-már úgy tűnt
a Roxfortnak vége-
hiszen a barát barátnak lett
esküdt ellensége.
Végül aztán egyik reggel
elment a vén Mardekár;
és az ádáz tusa nyomban
véget is ért;haj, de már
nem lett újra egy, mi egy volt,
s négy házunk azóta
bús emlékét őrzi annak,
mit elsírt e nóta.
Így eshetett, hogy megkaptam
kényszer szülte posztomat.
Kár, hogy ami egyben teljes,
négybe épp én osztom azt.
Dalomba pár újabb strófá
azért szövök ma bele,
mert, bár elvégzem munkám,
sejtem, kért teszek vele.
Régi bűbáj kötelez rá,
hogy betöltsem tisztemet,
de oldom, mit kötni kéne-
s ebből, félek, baj lehet.
Éber szemmel lássátok meg
mind a baljós jeleket!
Veszély les ránk! Ártó szándék,
zord ellenség fenyeget!
Egység kell most, összefogás;
ha széthúzunk, elveszünk...
És most jöjjön a beosztás.
Essünk túl rajta gyerünk!